Rekordszinten az adathalászat
Januárban történelmi csúcsra hágott az adathalász támadások száma. Az idei év első hónapjában 21 százalékkal több próbálkozást regisztráltak, mint tavaly decemberben.
Az adatok az RSA Security biztonsági cég szokásos havi elemzésének legutóbbi kiadásából származnak. Az online csalásokról szóló jelentés (Online Fraud Report) most megjelent száma a januári statisztikákat tekinti át. Eszerint 2010 első hónapjában 18.820 támadást észleltek, több mint kétszer annyit, mint egy esztendővel korábban.
Valamennyi derűlátásra ad okot, hogy a célba vett márkák száma 2009 decemberéhez képest csak 2 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor 35 szervezet most januárban szenvedte el élete első támadását -- ez az adat több mint háromszorosa a decemberinek.
Mint a jelentésből kiderül, mind gyakrabban kerülnek a bűnözők célkeresztjébe az amerikai egyetemek. Egyre több esetben találkozni a felsőoktatási intézmények portálját vagy webmail szolgáltatását leutánzó csalárd lapokkal.
Továbbra is az Egyesült Államokból indult ki a legtöbb támadás: Amerika részesedése decemberhez képest 12 százalékkal, 57 százalékra nőtt. Ugyan Kína maradt a második helyen, de az itt hosztolt adathalász lapok aránya 17-ről 9 százalékra zsugorodott. A harmadik helyet Dél-Korea, a negyediket Németország foglalta el, 8, illetve 6 százalékkal. És melyek voltak a legnépszerűbb célországok? Egyesült Államok (48 százalék), Nagy-Britannia (34 százalék), Olaszország (5 százalék).
Forrás: V3.co.uk.
