Fix It a Windows Shellre
Automatikus átmeneti megoldást bocsátott ki a Microsoft a közelmúltban felfedezett Windows Shell sérülékenységre, amelyet már támadnak a hackerek.
A Fix It "tapasz" automatikusan megváltoztatja az operációs rendszer beállításait, s ezzel védelmet biztosít addig is, míg a végleges folt el nem készül. Korábban a beállításokat csak manuálisan lehetett módosítani, ami bizony csak kellő tapasztalattal végezhető el, s nem veszélytelen vállalkozás.
Christopher Budd, a Microsoft biztonsági kommunikációjának vezetője felhívta a felhasználók figyelmét: az átmeneti megoldás alkalmazásakor az ikonok elvesztik szokásos megjelenésüket. Minden ikon egyforma, fehér kockává változik. A Fix It érvényre juttatásához újra kell indítani a gépet. Budd azt tanácsolta a rendszer-adminisztrátoroknak: mielőtt széles körben telepítenék, alaposan teszteljék a megoldást. A Microsoft megfelelően frissítette a témában kibocsátott, 2286198-as számú biztonsági közleményét.
Kutatók közben felfedezték, hogy a kritikus sérülékenységet másféleképpen is ki lehet aknázni, mint ahogy azt eredetileg gondolták.
Jóllehet az eddigi támadások erősen célzottak voltak, elemzők szerint hamarosan széles körben elharapódzhatnak. A Microsoft egyelőre nem nyilatkozott arról, mikorra tervezi a végleges folt kibocsátását. A szoftveróriás következő foltozó keddje augusztus 10-e, de szakértők nem tartják lehetetlennek, hogy a cég soron kívüli biztonsági frissítéssel orvosolja a hibát.
Forrás: The Register.
