Akár 10 milliós bírság

Az Eht. 21. § (5) szerint a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Fogyasztóvédelmi Hatóság az együttmûködésük részletes szabályaira évente megállapodást kötnek.

Reklámtörvény
Letiltható a kéretlen reklámozás
Nyilvántartás vezetése
Reklámfelügyeleti eljárás
Mi bûncselekmény és mi nem az?
Akár 10 milliós bírság

Akár 10 milliós bírság
Az Eht. 21. § (5) szerint a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Fogyasztóvédelmi Hatóság az együttmûködésük részletes szabályaira évente megállapodást kötnek. A 2004. március 31-én kelt megállapodás 2.8 pontja az elektronikus úton küldött reklámokra vonatkozóan annyit mond, hogy az Ekt. 16. § (5), illetve (6) bekezdésében rögzített feladatának ellátása keretében az Fgytv., illetve a Grtv. szerint jár el, amely eljárása során a határozat meghozatala elõtt kikéri az NHH mint érdekelt szakhatóság véleményét. Sem jogszabályban, sem a megállapodásban nem került rögzítésre a két hatóság közötti együttmûködés részletes tartalma.

Az Ekt. 17. § (1) felhatalmazza a Kormányt, hogy a kéretlen reklámküldeményekre vonatkozó rendelkezéseket megsértõ reklámozóval, reklámszolgáltatóval és a reklám közzétevõjével szemben a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség által a Nemzeti Hírközlési Hatóság közremûködésével lefolytatandó eljárás részletes szabályait rendeletben állapítsa meg. Az Ekt. 17. § (1) bekezdésében foglalt rendelet a cikk eredetijének elkészültéig nem született meg.

Megfontolandó, hogy a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség, mint eljáró hatóság helyett a Nemzeti Hírközlési Hatóság járjon el. A kéretlen reklámüzenetekkel kapcsolatos eljárásra vonatkozó szabályok kidolgozása során az Eht. jelenlegi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály megsértése miatt indított eljárás (Eht. 10. §) szabályai megfelelõen alkalmazhatók. Módosítani kell azonban a bírság összegének számításának módját. Árbevétel helyett a kéretlen üzenetek száma vagy az eljárás gyakorisága vehetõ alapul.

Az Eht. 10. § alapján a Nemzeti Hírközlési Hatóság hivatalból vagy kérelemre eljár az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály megsértése miatt, így az Eht. 162. §-ban meghatározott hírközlési szolgáltatóval szemben. Az NHH az Eht-ben foglalt eltérésekkel az Áe. rendelkezései szerint jár el. A Nemzeti Hírközlési Hatóság az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály megsértõjével szemben bírságot alkalmazhat. A hatóság a kiszabott bírság összegét a jogsértésnek az elektronikus hírközlési piacra gyakorolt hatására, a jogsértéssel személyhez fûzõdõ jogában vagy vagyonában sértett vagy veszélyeztetett felhasználók számára, az érdeksérelem mértékére, valamint az elektronikus hírközlési szolgáltató illetve frekvenciahasználó által a jogsértéssel elért vagyoni elõnyre tekintettel állapítja meg, figyelembe véve, hogy a kiszabott bírság alkalmas legyen a jogsértést elkövetõ vagy más személy további jogsértéstõl való visszatartására. A bírság összege az árbevétele legfeljebb 0,05%-ának megfelelõ mértékû, de legalább 100.000 Ft összegû lehet. A hatóság mindezen túlmenõen 50.000 forinttól 3 millió forintig terjedõ bírsággal sújthatja - ismételt jogsértés esetén sújtani köteles - a jogsértõ szervezet vezetõ tisztségviselõjét. Árbevételen az eljárás résztvevõjének hírközlési tevékenységgel kapcsolatos értékesítésbõl származó elõzõ üzleti évi nettó árbevételét kell érteni, elõzõ üzleti évi árbevétel hiányában a bírság összege legalább 100.000, de legfeljebb 10.000.000 Ft.

A fentieken túl a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselõjéhez bejelentéssel élhet bármely elõfizetõ, fogyasztó vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet, amennyiben megítélése szerint valamely szolgáltató, forgalomba hozó vagy forgalmazó tevékenysége, szolgáltatása, terméke, eljárása, ennek során hozott intézkedése, illetõleg valamely intézkedése elmulasztása következtében a fogyasztót vagy elõfizetõt elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban vagy az elõfizetõi szerzõdésben meghatározott jogaival összefüggésben sérelem érte, vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn. A képviselõ ebben az esetben hivatalból is eljárhat.